Magamról

14976687_325643704459381_4140175358711960716_o

Hetvennyolc év végén láttam meg a napvilágot.

Valamilyen szinten mindig is része volt az életemnek a művészet, de az életem a műszaki világ felé sodort.

De mikor megjelentek az első elérhető áru digitális fényképezőgépek a fotózás egyfajta hobbim lett. Hosszú évekig a természet és a kutyáim megörökítésében teljesedtem ki. Aztán egy napon elhatároztam, hogy én ezt szeretném komolyabban űzni. Hosszasabb kutatás után és az első DSLR fényképező gép beszerzése után Debrecenben kötöttem ki és magánórák során sajátítottam el a fényképészet alapjait. Erre az időre datálható az is amikor már hús vér embereket is elkezdtem fotózni kisebb nagyobb sikerekkel. Remek tanárom bolt Dihen Csaba személyében. Kis idő elteltével szükség volt a következő lépésre, azaz  egy kis vállalkozás elindításában gondolkoztam, de ugye ehhez hivatásos fotográfusnak kellett volna lennem. Kb. 1,5 év tanfolyam után meg is szereztem az Alkalmazott fotográfusi végzettségem.

2012. májusától pedig egyéni vállalkozóként állok a Kedves Megrendelők szolgálatára. Állandó fejlődés, fejlesztés, tanulás a szebb és jobb képekért a Ti érdeketekben is.