Új blog bejegyzés

By bzoli, 2017-07-23

Milyen ütős cím igaz? 🙂

Sajnos egy ideje semmi újdonság nem jelent meg a honlapon. Most egy kis bejegyzéssel szeretném ezt a csendet oldani.

Az elmúlt hétvége elég pörgősre sikeredett. El is fáradtam rendesen, de megérte és megéri.

Tegnap egy barátomék lagziját voltam fotózni. Annak idején mikor megkértek erre úgy fogalmaztak, ha vendégként vagy fotósként, de mindenképpen szeretnének ott látni. Én a nehezebb utat választottam. Persze ez csak humor, mert úgy gondoltam, hogy ha már felkértek, hogy örökítsem meg az Ő NAPUKAT akkor itt nem lehet kérdéses, hogy ezt el is vállalom. Nem bántam meg, mert egy nagyon szép és összeillő pár és nem utolsó sorban egy szép és remek hangulatú lagzi kerekedett. Köszönet ezért természetesen a szolgáltatóknak is. De erről majd később részletesen is beszámolok.

Aztán 3 óra alvás után egy keresztelőre voltam hivatalos. Igaz itt sem volt hideg, de az igehirdetés után a maga rendjében zajlott le minden.

Aztán egy kis pihenés után picivel előre hoztuk a mai jegyes fotózást. Szeptemberi lagzijuk előtt egy kis ismerkedős képalkotásra jöttünk össze a fiatalokkal. (érdemes mindig eljönni) Na itt aztán volt minden.”Már fáj az arcom a sok nevetéstől.” – ezt a kisasszonytól igazán elismerő volt. Persze a elhagyatott épület minden használható zegzugát megjártuk a jó képekért. És a végére még a szél is megbarátkozott velünk! 🙂
És a rengeteg nevetés között azért pár kép is készült! 🙂

Imádom a munkám! És egyre jobban és jobban szeretem. Szeretem, hogy olyan emberekkel hoz össze a sors, akikkel egy hullámhosszon vagyunk.

What do you think?

You must be logged in to post a comment.